Magamról

Ars poetica

"Nem az vagyok én, akit a tükörben látok, hanem aki a tükörbe néz."

Müller Péter

Budapest, 2014. november

A monotóniát elég jól tűrő ember vagyok, de van az a szint - a mostani már éppen az - ami fölött némán sikítok belül, hogy nem bírom tovább, adjatok a kezembe valamit, akármit, ami kicsit is felvillanyoz és beindítja a fantáziám! Legyen már végre valami kézzelfogható látszata annak, hogy eltelt egy nap! Úgyhogy gondoltam itt az ideje, hogy szabadidőmben nekiálljak valamiféle alkotómunkának, legyen az eredménye bármily kezdetleges is. Nem tartom magam különösen ügyesnek, pláne nem kreatívnak. De Lívia urban:eve bloggere azt írja, hogy “a kreativitás is csak egy izom, és attól erősödik, hogy használod”. Úgy döntöttem hiszek neki, és nekiállok kreativitás izmot növeszteni. Blogbejegyzéseimben ezek a próbálkozásaim látnak napvilágot.




Budapest, 2015. november 

Megtettem az első lépéseket, feszegetem a határaimat, próbálok nyitott és kreatív lenni. Valami változást érzek magamban, keresem az utam, keresem a hangom. 

Több mint egy éve, hogy megírtam az első blogbejegyzést, ideje számot vetnem: tényleg akarom folytatni, és ha igen milyen intenzitással, mekkora lendülettel?

Pro és kontra:
- egyre inkább taszítanak az egyszer használatos, nem időtálló, eldobható dolgok, 
- ezzel szemben lenyűgöznek azok a tárgyak, amelyeknek története van és külön öröm, ha ehhez a történethez én is hozzátehetek valamit, 
- izgatnak az újragondolt, hasznossá, széppé varázsolt használati eszközök, dekorációs kellékek és legfőképp a bútorok, 
- szeretem kombinálni a régit az újjal,
- szeretek kézzel fogható dolgokat alkotni, sikerélményt ad, 
- örömmel tölt el minden újabb elkészült darab, ami a kezeim közül kerül ki, és amiről úgy érzem megmutatható másoknak is,
- van mikor könnyedén megírok egy-egy blogbejegyzést, máskor kín-keservesen, 
- időhiánnyal küszködöm és belső bizonytalanságaimmal,
- halmozódnak a megvalósulatlan ötletek és ugyanakkor feltorlódnak a kész, megmutatásra váró témák is.

De nem akarok visszakozni, megfutamodni a kihívások elől, látok benne perspektívát! Az elején járok az útnak, bőven van még hova fejlődni!

Budapest, 2016. november

Hipp-hipp-hurrá! Most valami nagyon vidám bejegyzésnek kellene következnie, de az igazság az, hogy elfogyott a lendület. Folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem írok a blogba. Azzal nyugtatom magam, hogy ez csak egy hobbi, senki nem veszi a fejem, ha ritkán vagy egyáltalán nem írok. Akár abba is hagyhatom, ha úgy tetszik, de erről szó sincs és igazából nagyszerű dolog, hogy már két éve vezetgetem! Pillanatnyilag rengeteg olyan új dolog izgat és köti le a figyelmemet és az energiáimat, ami nem való a blogra. Vagy legalábbis szemérmesebb vagyok annál, mint hogy közszemlére kitegyem az ablakba. Nézzétek ezt el nekem! Talán idővel ez is alakul.