Szépség és szörnyeteg

Van az úgy, hogy egészen elégedett az ember a világgal, pedig látszólag rettenetes a káosz körülötte. A múlt hét Verőcén ért minket ismét. Körbenézve  a telken sittkupacok mindenütt, de már nem aggódunk miattuk. Az itten állatvilágot viszont szokni kell, főleg egy városi nőnek, mint én.

Rengeteg szépség és szörnyeteg lakik a kertben: pillangók, világító szentjánosbogarak, csillogó metálzöld rózsabogarak, szarvasbogarak, színes gyíkok és házas "giga-csigák", de szúnyogok, pókok, kullancsok is.

Na és az erdő hangjai! Soha nem gondoltam, hogy egy olyan kecses állat mint az őz, ennyire fura ugatásszerű hangot képes kiadni!

Benőről, az erdei siklóról már hallottam a családi legendát és most nagyon is valóságos utódját láthattam a ciszternából előkúszni, amint célirányosan a padlás felé vette az irányt. Szegény pelék! Szerintem egy ilyen látogató nem tesz jót az egészségüknek. De mit mondjak, én sem voltam túl boldog! 

Peléket lesni napi rutinom része már, tulajdonképp aranyosak: néha előbújnak a mennyezet lécei közül, onnan nézelődnek lefelé. Legutóbb a WC-be lépve találkoztam az egyikkel, nem tudom melyikünk lepődött meg jobban. Percekig figyeltük egymást.

Pár nappal később a fiúk megtalálták Benő egyben levedlett bőrét a ciszterna szélén. Mit csináljanak vele? 

Ízlésesen feltálalták a rózsás abrosszal terített ebédlőasztalon, hogy tanulmányozzák és gyönyörködjenek benne...tisztára, mint egy Gerald Durell regényben. Még jó, hogy nem voltam a közelben! Mindenesetre tudományos megállapítást nyert, hogy ifj. Benő 160 cm hosszú. 

Velünk volt Timi kutya, természetesen mindig útban, mindig a lehető legrosszabb helyen, ahol leginkább folyt a munka. Bundájából csak úgy szállt a por, ha megpaskoltuk. Érdekes felfedezés volt, hogy hiába próbáltuk pihenőidőben hátracsalogatni magunkkal a ház mögé - a kert egyetlen nyugalmas pontjára, ahol az étkezőasztalt is felállítottuk - ott nem volt maradása. Valószínűleg a kapuk szemmel tartása olyan erős ösztön benne, ami felülír minden egyebet.

Szombaton elegünk lett a munkából, porból, forróságból, leugrottunk a Dunapartra strandolni. Szuper hűsítő volt a víz, Timi boldogan kergette a hullámokat. Aztán észrevett egy kikötött csónakot, ami lágyan himbálózott a vízen. Még soha nem láttam ezt a kutyát így félni, ráadásul ilyen ártalmatlan dologtól! Próbáltuk megnyugtatni, de csak akkor állt igazán helyre a lelki egyensúlya, mikor a tulajdonosok továbbálltak a "vízi szörnnyel". 

Remélem mire ezeket a sorokat írom, már a mesteremberek az új falakat húzzák fel. Talán legközelebb már nem a szűk lyukon keresztül kell bebújnunk a faházba, mint valami erdei mókusoknak a magas odúba.

UI: Az első kép nem photoshop! A lapátok tényleg mosolyogtak munka közben :)

Nagyításhoz kattints a képekre!

Kérlek adj hangot tetszésednek, kövess  Lady And Mirror facebook oldalán és Pinteresten, oszd meg ismerőseiddel vagy írj nekem! Köszönöm!