Tükörképek

Kiss Gabriella: 

Nem elfelejteni!

Megtanulni kötni,
karosszékben ülve a norvégmintára hivatkozni,
nem odafigyelni, elbóbiskolni.
Macskát tartani, kandúrt, nem kiheréltetni, "szegény",
persze utcára nem kiengedni -úgyis kiszökik néha-,
váratlan vendéget macskahúgyszagban
fogadni édesen mosolyogva.
Fémdobozban süteményt tartani, egy üveg likőrt is mindig tartalékba,
nem inni, nem inni sokat (már egy pohártól is túl sok púder, kínos).
Férfiakat lerendezni, a szexet letenni, mint egy hátizsákot
-madárlátta szendvicseket sóhajtva kidobni-, hátat ne görnyessze.
Leletekről sokat beszélni, belül mindenképpen nevetni!!
(Persze kórházi csomagot összekészíteni. Félni.)
Otthon egyedül néha káromkodni, leülni.
Hinni, hogy túl lehet élni, és csak a szomszéd.
Azért tudni, hogy én is.

Benkő Viktor: Takarítónő
http://www.benkoviktor.hu/m_igazsagtalan.html

Bus István:
Szabadvers az ablaktisztításhoz

Egyszer csak ott állt a nő az ajtómban.
60 körüli lehetett, és a bátyám küldte rám,
Miután szétnézett a legénylakásomban.
Mért zöld a kenyér, Isti, kérdezte a tesóm.
Hát, mert biztosan mentolos, válaszoltam.
Ez így nem mehet tovább. Holnap ide küldöm
Erzsike nénit, aztán kiganyéz ebben az
Emberi istállóban, mondta, aztán elhúzott.
Így hát ott álltunk reggel az ajtóban,
Farkasszemet néztünk a kéretlenül érkező
Takarítónővel.
De a fegyverek – a tisztítószerek – nála voltak, úgyhogy
Ő nyert: beengedtem a homályos alkóvba.
Mindig idegenkedtem a házhoz járó takarítónőktől:
Felesleges urizálásnak tartottam,
Egyfajta kizsákmányolásnak.
Ő Isaura, én meg a szemétláda Leoncio, a
Rabszolgasorsból.
Na persze, amikor este hazaértem az
Alpesi fenyőiillatú tisztítószer-gőzbe,
Vasalt ingek közé, és fertőtlenített
Vécéülőkén méláztam a kapitalizmusról,
Rá kellett döbbennem, hogy tulajdonképpen
Hasznos deal ez: valaki adómentesen pénzt keres,
Valaki meg örökre megszabadul a
Zöldes árnyalatú kenyérmorzsáktól.
Onnantól kezdve többet voltam otthon,
És hölgyvendégeim is szívesebben időztek
Szerény lakomban.
Mígnem aztán át nem költöztem leendő nejemhez.
(Akkor még nem tudtam, hogy ő a leendő nejem.)
Nem sok mindent vittem magammal,
De Erzsike néni jött velem, mert
Hozzám nőtt az idők során.
——————

Ennek már vagy tizenöt éve.
Mi egyre többet rohangáltunk a meló miatt,
Erzsike néni meg rég nyugdíjazta magát,
De jöttek helyette mások.
És aztán egyszer csak beütött a karantén.
Én pedig egy óvatlan pillanatban
Rámarkoltam a porszívó csövére.
Érzékeltem, hogy ráfér egy
Takarítás a lakásra: a rejtélyes
Porkutya-csakráknál, sarkokban, fal mellett,
Vidám gyűlést tartottak már a blökik.
De a feleségem kivette a kezemből a porszívót.
Ablakot mossál inkább, mondta.
De hogyan? Élő kérdőjelként görnyedtem,
Mígnem kezembe nem nyomta a
Végtelen Papírhengert, meg a
Spricnis ablaktisztítót.
Így hát spriccelgetni kezdtem, aztán
Körökörös, lágy mozdulatokkal
Maszatolni,
Égett kezem alatt a homokból olvasztott
Dupla réteges üvegtábla. Meg-megnyekkent, és néha
Felsikoltott, ahogy szenvedélyesen
Dörzsöltem.
Utójátékként még a párkányokat is
Végignyaltam
Egy jól benedvesített szivaccsal.
———————
Mire végeztem, szinte sajnáltam,
Hogy csak eddig tartott a művelet.
Úgyhogy újra csak kézbe vettem a porszívót,
És nekiestem a szőnyegeknek.
Általában kirázni szoktuk, de most
Erőteljesen rányomtam a porszívófejet
A bolyhos textilekre, úgy
Szívattam ki belőlük
A hétköznapok szürke porát.
Ti szőnyegek, heti egyszer nektek is kijár egy kis
Himihumi, gondoltam, és még dühödtebben estem neki
A házimunkának.
Aztán éles fájdalom nyilallt
A derekamba.
Megtorpantam egy pillanatra.
Idén leszek negyvenhét – futott át az agyamon.
(Ezen a héten már harmadszor.)




Váci Mihály

Kettesben önmagammal

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.

Pethes Mária:

Add a kezed

Mielőtt elsodornának a hétköznapok
Mindennapos kis háborúinkban
egymáson újabb sebeket ejtünk
Add a kezed

Mielőtt rádöbbensz
milyen kiábrándítóan
én is csak nő vagyok
Add a kezed

Mielőtt elillan életünk
mint nagyanyám süteményének
mindent belengő fahéj illata
Add a kezed

Mielőtt a simogatás mozdulatát
feledné kezünk
és csak ökölbe szorított ujjaink
merednek nyirkos tenyerünkbe

Add a kezed

S az éjszakák
azok a borzalmas éjszakák
mikor partra vetett sima testű
delfinként szomjazunk a csókra
és riadtan várjuk a feloldozó hajnalt
az elmaradt ölelés mozdulatában
lelkünk sírva egymásért remeg

Add a kezed

FÉSŰS ÉVA:

A LÉNYEG

A szépben az a legszebb,

ami leírhatatlan,

a vallomásban az,

ami kimondhatatlan,

csókban a búcsúzás

vagy nyíló szerelem,

egyetlen csillagban a végtelen.

Levélhullásban erdők bánata,

bújócskás völgy ölében a haza,

vetésben remény, moccanás a magban,

kottasorokban rabul ejtett dallam,

két összekulcsolt kézben az ima,

remekművekben a harmónia,

részekben álma az egésznek,

és mindenben a lényeg,

a rejtőzködő, ami sosem látszik,

de a lélekhez szelídült anyagban

tündöklőn ott sugárzik.

LACKFI JÁNOS: 

Mark Keller: Girl on a bed

ZSOLTÁROS

Dicsérlek, Uram,

amiért nekem adtad kedvesemet,

lelkem helyett lelkemet,

okos kertészemet,

növekedésem ösztönzőjét,

burjánzásom visszanyesőjét,

akiben megtalálhatom mindazt,

amire érdemes volt sóvárognom.

Add, hogy fájdalmat neki ne okozzak,

hogy fájdalmában osztozni képes legyek,

s ha osztozni nem is tudok,

ha terheit átvenni gyenge is vagyok,

legalább mellette álljak,

ott legyek, jelen legyek,

vele legyek,

jelenlétében legyek,

jelenlétembe vonjam őt,

átéljem és az enyémbe

olvasszam életét.

Add, hogy rá ne telepedjek

rettentő önzésemben,

ki ne pusztítsam, mint kertben

feledett lavór az alatta elsatnyult füvet,

hagyjam lélegzethez jutni,

ne csörtessek érzéketlenül előre,

ne csapódjanak arcába

a kezemből kiszabaduló tüskés indák,

hanem észrevétlenül elhajlítsam

útjából az ágakat,

elgördítsem az akadályokat,

hogy ne ejtsek rajta véletlenül sem sebet,

hogy ne őrizgessek semmi véletlenül ejtett sebet,

hogy ne essek a meddő versengés vétkébe,

hogy ne akarjak mindig okosabb lenni,

hogy szabadon engedjem,

mint egy madarat,

és szabadnak várjam vissza,

mint egy madarat.

Turi Tímea: 

A nők táskái

Vogue

A nők táskáiban mindig van egy ütvefúró,
egy csillagfejű csavarhúzó és egy habszivacs,
meg pár cipzáras rekesz a lejárt iratoknak,
többféle fájdalomcsillapító, kötszer és jód.

A nők táskáiban mindig van egy szakadt fénykép,
ami legalább száz éves, rajta az összes ős,
pár ultrahangfelvétel, egy kétkazettás magnó,
gitárhúr, fogselyem, szikkadt marhabél.

A nők táskáiban soha nincsen titok,
mert belenézhetsz bármikor, ha előtted állnak
a buszon, itt az ellenőr, ők bérletet keresnek.
Kihullik belőle toboz, kontycsat, sok blokk.

Kihullik belőle morzsa, kulcskarika
kulcs nélkül, hull régi töltő, meg alpakka
étkészlet, és egy kifordult focimez.
Felszedik a földről, és félnek, hogy valamit

elhagynak. Ha leszállnak, mindig visszanéznek,
nem maradt-e valami a járaton.
A nők táskáiban mindig szakadt a bélés,
és a bélés alá szorul számtalan dolog.

De a férfiak táskáiban semmi nincs.
Mert a férfiaknak nem kell táska.
Ha bármit el kell tenniük útközben,
megkérik a nőt, hogy

ugyan tegye be az övébe, ha már elhozta magával.

 

Szentgyörgyi Júlia:
A szobámban két tükör van

A szobámban két tükör van:

Egyik csillogva néz kelő napba
És szórja rám a sugarát
A másik alkonyfényben fürdik
Ezért is került a nyugati falra.

A szobámban két tükör van...
Egyet díszes, pazar ráma
keretez, szikrázik, ki belenéz
A másik damilon függ, szögön lóg
Ha megfésülsz sem nézek rá ma!

A szobámban két tükör van...
Egyikben -mintha meg sem lepne-
Apám látom,
A szeme néz szememből
vissza szemembe.
Majd alakot ölt, kiválik
Olykor megró, homlokráncol,
Többször viccel,
Aztán nevet, végül ásít.
Ebbe hogyha belenézek
Olyan éles, olyan valós,
Sosem tudom: ő vagy
Én vagyok a kísértet.
A másikban a jövőm lenne?
Zavaros, furcsa figurák
Jönnek föl homályos,
Piszkos, párás felületre.
Se nem kristály, se nem gömb
Foncsorozott, lapos, kétes-
Hát mit gondoltam,
Milyen jövőt jövendöl?

A szobámban két tükör:
Egyikben szép vagyok,
abban pedig csúnya,
Egyikben a holnap,
Másikban a múltam.
Ez tarka álom, képzelet,
Az meg csupaszon az igaz,
Egy csillagokkal a végzet,
A másik az akarat, ha szabad.
Egyikben a halált látom
Másikban az életem,
Egyikben a bátorság
Másikban a félelem.
Egyikben csak sírok,
A másikban nevetek.
Egyikben a sírom,
Másikban a nevetek.
Egyikben a forradalom,
Másikban az árulás,
Egyikben a lakodalom
Másikban az elválás.
Egyikben az ég, az istenek,
Másikban az áldozat,
Egyikben a sajgó sárgolyó,
Másikban az oldozat.
Egyikben az örök érvény,
A másikban a pillanat,
Az egyik álló törvény
a másik meg a mozdulat.

A szobámban két tükör van,
S ha a kettő közé állok
-mintha két világot-
Egyszerre látom
Szemben állva
Egymásba tükrözve
Egymáshoz viszonyítva
Magamra vetítve
megsokszorozva
hatványozva
mindkét igazságot.

***

Jenny Joseph: 

Figyelmeztetés

Ha megöregszem, lila ruhákat fogok hordani

és hozzá piros kalapot, ami nem illik sem a ruhához, se hozzám,

nyugdíjamat konyakra és nyári kesztyűre fogom költeniés atlaszcipőkre és azt mondom: nincs vajra pénzünk.

Ha elfáradok, leülök a járdaszélre,

és felzabálok minden ingyen kóstolónak kitett élelmiszert,

és megnyomok minden vészcsengőt,

botomat végighúzom a nyilvános épületek kerítésén

és kipótolom mindazt, amit józan ifjúságom idején mulasztottam.

Papucsban járkálok az utcán, esőben,

idegen kertekben szedek virágot,

és megtanulok köpködni.

Szörnyű ingeket viselhet az ember, és meghízhat,

és megehet három font kolbászt egy ültő helyében,

vagy egy hétig kizárólag kenyeret és savanyúságot,

és gyűjthet tollakat, ceruzákat, poháralátétet meg mindenféle

mást dobozokban.

De most még rendes ruhát kell hordanunk, hоgy meg ne ázzunk,

és fizetnünk kell a házbért, és nem káromkodhatunk az utcán,

és jó példát kell mutatni a gyerekeknek.

Ma vacsoravendégeket várunk, és újságot olvasunk.

De nem kellene már most egy kicsit gyakorolnom,

hogy ismerőseim ne döbbenjenek meg túlságosan,

ha egyszerre csak megöregszem és elkezdek lilát hordani?

(Gömöri György)

***

Szabó Lőrinc:

Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.

Ég. Föld. Fák. Szél.

Méh döng. Gyík vár.

Pók ring. Légy száll.

Jó itt. Nincs más

csak a kis ház.

Kint csönd és fény.

Bent te meg én.

***

Nemes Nagy Ágnes: 

Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt még a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

***

Tales from a Dream Walk Digital art by Michael Vincent Manalo

Szabó T. Anna:
A mai nap
(Az Elhagy című kötetből, 2006)

Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,
amint utaztam új lakást keresni,
és azon tűnődtem, hogyan tovább,
míg üres szemmel bámultam a boltok
januári, kopott kirakatát,
és annyi minden eszembe jutott –
hirtelen tényleg csak a semmit láttam:
a házak közül épp kirobogott
a villamos, a hídra ráfutott,
s a megszokott szép tágasság helyett
köd várt a láthatatlan víz felett –
döbbenten álltam.
Köd mindenütt: a szorongás maga
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;
éreztem, hogy most ez az életem:
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,
hogy megtörténik, de mégsem velem,
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,
hogy sínen megyek, biztos járaton,
de hídon: földön, vízen, levegőben,
és felhőben is, mint a repülőben,
s a valóságnak nincs egyéb jele,
mint kezemben a korlát hidege.
Két hosszú perc, míg újra volt mit látni.
És most úgy érzem, megtörténhet bármi.

2.
Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van,
csak feküdtem alattad boldogan.
Egy másik város, egy régi lakás.
És ezután már soha semmi más.
Elvesztettem, de megtaláltalak.
Csak azt vesztettem el, mi megmarad.
Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem.
Jöttél az úton, indultál velem.

3.
Levágott hajad sepregetem össze.
Tizenhat éve együtt. Hány helyen.
Terek, lakások. Nézegetem: őszül.
Jaj, életem.
Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni?
Inkább szálanként összegyűjteném.
Jó, tudom: soha semmit se dobok ki.
De hát: enyém!
Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó
pöndör szirmai. Hogy hull minden el.
Forog a föld is velünk, körbe-körbe.
Nem érdekel.

4.
Nem érdekel csak a nyakad, a vállad.
Ahogy megyünk egy téli hídon át,
összefogódzva. Ahogy hazavárlak.
Csak vándor hordja hátán otthonát.
Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.

5.
Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem.
Házunk a várunk, így gondolkozom.
Pedig nem kősziklára építettünk,
hanem utazunk, egymás melegében,
a ködös hídon, egy villamoson.
És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem.

***

Borbély Szilárd: 

A számítógép este

Vannak azok a pillanatok este amikor
az ember fáradt már bármit csinálni.
Csak ül csendben. Még nem álmos, de
nem is friss. Olvas néhány Kosztolányi
sort lélekről, őszről, titokzatos megállókról,
elmúló időről. Mert az idő is olyan, mint
az élet: csupán a testen hagy nyomot.
A tudatban, a lélekben, vagy a nyelv
viszonyrendszerében. Nem is tudom. Valaki
kinéz az ablakon, hogy távol a csillagok
vajon mit is csinálnak. Elgondolkodik azon,
hogy a föld és a csillagok közt élt ő. Fél
elaludni. Mint a gyerek este, kifogást
keres. Amíg táncol a képernyőkímélő.

***

Márai Sándor:
Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

****

Fodor Ákos: 
Lehet 

Kiáltsd utána, vagy súgd a fülébe

annak, ki távozik (vagy csupán távolodik)

útra készül, vagy haldoklik — mindenképpen

kiáltsd ki, vagy suttogd el: csak egyetlen jó tettét.

Egyetlen jó tette ugyan kinek ne volna?

Helyénvaló, mindenek felett helyénvaló így tenned:

nem, mint ha kikre tartozik, mint ha kiket érint,

nem tudnák — ám ő, éppen ő, az Ismeretlentől

nyűgözve és remegve, mégis boldogan ocsúdhat, hallván;

és beléfogódzhat az elszakadás pillanatának

szédítő szakadéka fölé kilépve; beleburkolódzhat

az elszakadás mozdulatának dermesztő fagyától ütve

— — a többi úgyis: csönd.

Kiáltsd, vagy suttogd:

egyetlen jó tettét ajándékozd a Nincstelennek, rémült Elindulónak.

Erre persze készülni kell. Meg kell keresni s 

 e l ő l t a r t a n i

kiről s kiről –legalább egy– ilyen történetet.

— Ez még időtöltésnek sem érdektelen.

***

The Reader (1910) 

Vintage real photo postcard, 1910, 

Wislawa Szymborska:
A statisztikákhoz

Száz ember közül:
mindent jobban tud másoknál:
– ötvenkettő;

mindenben bizonytalan:
– majdnem az összes többi;

segíteni kész,
ha ez nem sok időt igényel:
– negyvenkilenc, nem is rossz;

mindig jó,
mert nem tud másmilyen lenni:
– négy, na jó, talán öt;

irigység nélkül csodálni képes:
– tizennyolc;

folytonos félelemben él
valakitől vagy valamitől:
– hetvenhét;

képes a boldogságra:
– legföljebb húszegynéhány;

magában ártalmatlan,
tömegben megvadul:
– több mint a fele, ez biztos;

kegyetlen,
ha a körülmények rákényszerítik:
– jobb, ha ezt nem tudjuk,

még körülbelül se;

utólag okos:
– nem több, mint előzőleg;

csak dolgokat követel az élettől:
– harminc,
de bárcsak tévednék;

sajgó tagokkal kuporog
zseblámpa nélkül a sötétben:
– nyolcvanhárom,
előbb vagy utóbb;

szánalomra méltó:
– kilencvenkilenc;

halandó:
– száz a százból.
Ez a szám, egyelőre, változhatatlan.
Csordás Gábor fordítása

***

Fotó: Louis Faurer: Leap over Puddle in 1960,
Keystone/Getty Images

Rab Zsuzsa

Fütyörésző

Ha ki gyáva
engem merni,
jobb lesz annak
továbbmenni.
Köd mögöttem
fény előttem.
Lelek utat.
Ahogy jöttem.

***

Ellen Niit

Otthont adsz

Amint az ajtón benyitok,

Sophia Loren

kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekvés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva,
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

Rab Zsuzsa fordítása

***

Zooey Claire Deschanel

Gámentzy Eduárd

Tükör

Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tűnök talán,
De majd összeszedem magam.
Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.
Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem!

***

Varró Dániel
Hat jó játék kisbabáknak

Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok.

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.

Jó játék a laptopkábel,
főleg, ha még nem lopták el.
Négy fogaddal hipp-hopp rágd el,
jó játék a laptopkábel.

Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.

Jó játék a verseskötet,
van rajta egy teljes köpet.
Átnyálaztam, még egy jöhet,
jó játék a verseskötet.

Jó játék a konektor,
én jöttem rá magamtól.
Beledugom, hol egy toll?
Jó játék a konektor.

***

Kántor Péter

Mit kell tudnia istennek?

Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne,

hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,

nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent,
rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni,
és hagyjon fel a dohányzással,

hogy ne várja tőlem, hogy porszívózzak ki mindent,

rázzam ki a szőnyegeket, járjak úszni,
és hagyjak fel a dohányzással,

hogy vegye számításba, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
ne akarjon tökéletes lenni,
és ne akarja a világot se tökéletesnek,

hogy számításba veszem, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
és nem akarok tökéletes lenni,
és nem akarom a világot se tökéletesnek,

de hogy azért vannak határok,
hogy ne higgye, hogy elfelejtem neki
a jóvátehetetlen dolgokat,

hogy azért vannak határok,
hogy nem hiszem, hogy elfelejti nekem
a jóvátehetetlen dolgokat,

végül, hogy ha senkinek senki, ő biztosan
tartozik nekem
magával,

hogy végül ha senkinek senki, én biztosan
tartozom neki
magammal.

***

ballerina depression - 4857
-- @ A91 -- 2015.05.30.
-- model: Ber-e-Nike
-- photo: (C) Gimesi András Gime

Ágai Ágnes: 

Elidegenedés

Valamit meg kellene tudnom magamról,
valamit be kellene vallanom magamnak,
félek, valamit elmulasztok,
félek, mikor a tükör előtt állok,
nem tudom, kivel nézek szembe.
Valami furcsa bizonytalanság,
valami kínzó idegenség,
félek, valaki más felel majd,
amikor magamat megszólítom.
Félek, hogy talán sose voltam,
talán magamat csak kitaláltam,
nem vagyok azonos magammal,
csalás minden adat, bizonyíték,
más testét hordom, más ruháját,
más gondolatát írom papírra,
meg sem születtem vagy rég meghaltam,
kószálok, szélhámos kísértet,
s egyre gyanúsabb vagyok magamnak.

***

József Attila: 
Szeretők lázadása

Photography by Gregory Colbert Ashes and snow

Eljön az az éjjel, melynek
minden csillaga szívig ég el.
Föllázadt szeretők szaladnak
lobogó hajakkal, zenékkel.

Nótázva hozza mind a partig
görnyesztő, piros drágaságát.
Megtárul morogva a tenger
s kincseiket ők bedobálják.

- Győztél, eljöttünk szerelemmel,
ízedet visszahoztuk néked,
nosza fogadd bilincseinket,
kötözd le fájó szívverésed.

Nosza, fogadd hát koronánkat,
a harangot, sapkánkon a csörgőt,
egy zacskó lisztünk s egy marék
elbúsult, ragaszkodó szöllőt.

Fogadd most - tépett ágainkat,
vedd jólcsinált szerszámainkat,
fogadd seprőnket, tányérunkat,
de ágyunk helyett, nesze, magunkat.

S füstölgő, parazsas homlokkal
fiúk és lányok leguggolnak,
fölöttük reszketve ereszkednek
pártalanul nagy, teli holdak.

S a víz a sok vad ajándéktól
kijön értük, elönti őket,
hanem hiába zúg, - zúgása
erősbíti az éneklőket.

A lányok dalát: Tenger vagyunk,
keserű só vagytok ti bennünk, -
a fiúk dalát: Partok vagyunk,
keserű tenger vagytok bennünk.

S a víz habzó, kibomlott kontyán
ragyogó holtakat ringat csengve
és háborogván emlékezik
az elcsöndesült szerelemre.

MEGZENÉSÍTVE

***

Lackfi János: 

Stanislav Plutenko - From the height

A távolság

A távolság közöttünk... Attól a pillanattól
fogva, hogy láttalak kiszállni abból a liftből,
fejemben szaladgált apró másolatod,
képzeletem szorgalmasan termelte
a jeleneteket, mit csinálhatsz most,
fürdesz, olvasol, tanulsz vagy valaki
mással találkozol, mész buliba, igazából
sejtettem, hogy bár az én fejemben
kicsinyített másod megkezdte életét,
a te fejedben senki nem szaladgál,
aki rám hasonlítana, tenni kellett hát róla.

Ekkor hívtalak
el arra a nevezetes első teázásra,
hogy aztán hat órán keresztül beszéljek
lyukat a hasadba, és a köztünk lévő
távolság lerövidült egy kisasztalnyira,
ha előszedtem volna egy mérőszalagot,
egzakt módon megállapíthatom,
hogy a két csésze egy méteres
távolságon belül helyezkedik el,
ott voltál karnyújtásnyira, sejtjeid
milliárdja ott remegett egészen az én
milliárdnyi sejtkocsonyám közelében,
szemsugaram keresztezte szemsugarad,
a két indázó növény pedig, kettőnk lelke
alighanem kicsit egymásba kuszálódott
ennyi idő alatt.

Míg zagyva beszédemmel elkábítottalak,
észrevétlenül madzagot hurkoltam
a kislábujjadra, közönséges piros
pamutfonál, talán abban a pillanatban is
rengeteg nagymama és anyuka kötött
idétlen pulóvert, sálat, lábszárvédőt
gyerekének ugyanilyen anyagból.
A bolti fonál bevált, működött,
attól fogva ha csak megmozdultál,
bennem a fájdalom jelezte, hogy
távolodsz, elutazol, máshoz közeledsz,
vagy akár csak saját fenyegető belső
örvényeidbe ugrottál fejest, és most
pereg a fonál a mélység peremén,
surrog hangtalan. Így van ez ma is,
huszonnégy-huszonöt év óta
hiányod időnként belém tép olyankor is,
amikor csak vásárolni, misére, ügyet intézni
vagy valakivel beszélgetni szaladtál le,
időnként elutazol, és az autó, a busz mögött
nyúlik a fonal végtelen hosszan,
füvek közt surran, bokrokba akaszkodik,
én pedig idehaza küszködöm
a vonszolódó fájdalommal,

ha pedig én utazom, a repülőt a földdel
összekötve ugyanígy feszül a zsinór,
érzem, ahogy forgolódsz álmodban,
ahogy kimész vécére, a konyhába vizet inni,
ahogy sétáltatod a kutyát, hozod-viszed
a gyerekeket, én pedig lámpasoros
rakpartokon keresem a nyomodat,
várfokra kiállva mélységekbe pillantok,
zuhogó folyók szédítik tekintetemet,
észveszejtő mintázatokká összerakott
kőhalmok, épületek zegzugait járom,
és ebben a labirintusban próbálok
visszatalálni hozzád, Ariadné.

Kötélhúzás az életünk, és csak azoknak
a pillanatoknak van valódi értelme,
csak azok éltetnek igazán, amelyekben
a távolság közöttünk megsemmisül,
és végtelen hosszú kötelékébe gubancoltan
mint a selyemhernyó, bebábozódunk.

***

Várnai Zseni:
Mama

Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor visszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belõlem:
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó, szegény Mama,
s hidd el, majd õk ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg õérettük éltem,
õk meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem!

***

Radnóti Miklós: 

Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

fotó: Ferdinando Scianna,
Carmen Sammartin - Magnum Photos

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
s nem ismerem ma sem
egészen még
nehéz hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany,-
ha megharagszol,
ép oly vagy, mint az ú,

mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

***

LE Pennevill - American

Várnai Zseni:
Holt gyermek anyja

Anya, akinek holt gyermeke van,
A fél testével maga is halott,
És húzza, vonja le, a föld felé,
Mit énjéből a földnek átadott.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félszemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.

Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént...
Mint idegen, ki otthont nem talál,
Ki valahol elhagyta fél szívét.

Csak fél szíve vergődik mégis itt,
Aranykalitban sajgó, bús madár,
Míg itt a földön élő kedvese,
Tilos addig a másik út, határ.

Félkézzel végzi sok-sok dolgait
S hiú viszályok fölött úgy lebeg
Magasan, minden szennytől mentesen,
Mint akit már nem érnek emberek.
Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza őt egy sír
S mikor élő fiára mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír.

***

Tóth Árpád: 

Esti sugárkoszorú

Look at your face in the Mirror by Nika Fadul

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

***

Csukás István: 

Anna Morosini

A nagy, édes nyári szeretkezések

A nagy, édes nyári szeretkezések!

A lehúzott redőny mögött, mint a tigrisek,

csíkos bőrrel, villogó foggal, elzuhanva,

majd föltámadva; dzsungelként lélegzik

a szoba, forró leheletben páfrány ring,

csigolyafüzér levelekkel, a vázában szomjan

hal a rózsa, szép nyaka lehajlik megadóan,

a mennyezeten monszun áramlik, egyszer

a tenger felől, egyszer a tenger felé,

lágy szárnyakat lebbent a levetett ruha,

gyalogló hattyúk a földön, moccanatlan

hullámverés, az önkívületi szünet alatt vonuló,

a szoba puhán szétválik nőneművé

és hímneművé, egy nem mérhető, boldog

pillanatra két arcát mutatja, egy,

csak megsejtett boldog pillanatra anya

és apa lesz, fiú és lány lesz egyszerre minden,

mámorosan visszaosztódunk az első sejtig,

a tökéletes egyszerűségig, már nem vagyunk,

csak együtt a kettő, kezünk, lábunk, mellünk,

combunk, ágyékunk egymásba hatolva, egymással

elkeveredve, magunkat szeretjük s magunkat

simogatjuk a másik kézzel, magunkat

csókoljuk a másik szájjal, bennünk a világ

görcsösen egyesül, mi szétválunk férfivá

s nővé, a szoba egybeolvad, kihűl, idegen

lesz, fázunk, józanul öltözünk őszbe, télbe.

***

Ady Endre:

fotó: Tom Hussey: „Reflections” 

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

***

Radnóti Miklós:

Cayetano De Arquer Buigas -
 Woman at her toillet 

Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

***

Kromek Noémi:
Sosem volt nap 

Vincente Romero

Kéne már egy csendes nap
láblógatós, semmiért mosolygós és
a kávé tetejére cukrozott hab,
mellé mélázós beszélgetés.

Jól jönne pár eseménytelen,
szenvedélytelen, békés óra vagy
csak néhány perc, mi fénytelen
és teher nélkül illan: elhagy.

Ránk férne egynéhány nevetés!
Olyan, amitől a könny kicsordul,
a szív is kitárul, elönt a melegség –
hangjától a gúny éle kicsorbul.

Lehetne egy áldott, hasztalan nap,
teli fénnyel és színekkel. Ami
bársonyos ízeket, jó szót ad
és nem más, csak az, ami:
egy sosem volt nap.

***

Várnai Zseni:
Csodák csodája

Editorials: "Fairytale" - 

Valerya by Amber Gray

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés! tavasz!

***

Weöres Sándor: 
A nő

Lajta Gábor: Tükör

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

***

Elena Kukanova, 1979 ~ The Red Mask

Ady Endre:

Lédával a bálban

Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.

„Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene, s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

***

Gergely Ágnes:

1920s French Postcard photo
 

Szeretek várni rád

Eső kering az utcán, s idebent 

a lámpa körül gyűrűzik a csend, 

ahogy ülök és várlak. 

Nincs más világ: magamba búvom el. 

Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell, 

ilyenkor óriás vagyok, 

aki elég magának, 
lebegek fönn, a csont-palack felett 

és az sem érdekel, 

hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak. 

Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek, 

feltornyosult a megvárattatás, 

közben mosoly fürösztgetett, közelség, 

jó szó, szívesség és kézfogás, 

lassanként gyanús lettem önmagamnak 

s előrebukván a jövő felé 

(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön) 

belémfagyott a maradék lehellet 

és meggyűlöltem, akit várni kellett –

és most eszméletem hideg falára 

kikönyökölve nézek innét, 

s mint az igazi boldogok, 

a tétovázó ifjúságra 

s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság, 

az önvédelem és a gőg, 

a különbség, az azonosság, 

a fejtartás mások előtt. 

Ha jössz, a padló is megéled, 

körvonalat kap a világ, 

a tárgyak előrefeszülnek, 

türelmük szétveti az ajtót, 

lebiccenő fejem fölött 

a lámpa lélegző virág, 

jaj, nézd, hogy szeretek, 

szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó, 

hogy ülök itt, nyugalmi lázban, 

e mozdulatlan mozdulásban, 

ülök és várlak, várlak – 

állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz, 

még felmutatlak a világnak.

***

Andrei Markin: Female portrait 

Weöres Sándor:
Táncol a Hold

Táncol a Hold,
fehér ingben.
Kékes fényben
úszik minden.

Jár az óra,
tik-tak tik-tak.
Ne szólj, ablak,
hogyha nyitlak.

Ne szólj, lány, ha
megcsókollak -
fehér inge
van a Holdnak.

***

Dsida Jenő:
Itt van a szép karácsony

Norman Rockwell: Echoes Of Romance

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

***

Heltai Jenő:

Emmanuel Garant;
"Jeune femm à la chandelle", 2011

December

Nem pesti hónap: budai hónap,

Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a küsded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,

Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.

***

Illusztrátor: Margaux Motin 

A rúzs beszél

benedvesített arcom issza a krémet

mint én szavaid szerelmes rózsalovag

rúzsozom szám

lassan

kenődik a lágy krém szét ajkaimon

rudacska simítása vöröslő kéj

miközben rád gondolok

várom a pillanatot

mikor megérzed illatom

gyöngyöző homlokú mosolygó

szerelmes

aura ölel helyetted

tudom

ha kezed megtapad is derekamon

szempillám festem

spirálom fölött a tükörben egyszer rád kacsintanék

de hiába minden

még jó hogy könnyálló a festék

felveszem legcsinosabb ruhám

hogy tetszem neked

testemre feszül mint elképzelt élvezet veled

harisnyám fekete

mint megcsalt gondolat téged temet

hiába

simul finoman combomra

tudom őérte mindent elfeledsz

(mint írásom nyálas minden szerelem

menj

letörlöm számról a festéket

ennyit ért féltékenységem)

Szerző: "Mafla"

Forrás: http://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/90832

Pieris.hu - interaktív művészeti portál 

Lady And Mirror

bottledbohemia: by Lulu Guinness