Második blog-születésnap

Hipp-hipp-hurrá! Most valami nagyon vidám bejegyzésnek kellene következnie, de az igazság az, hogy elfogyott a lendület. Folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem írok a blogba. Azzal nyugtatom magam, hogy ez csak egy hobbi, senki nem veszi a fejem, ha ritkán vagy egyáltalán nem írok. Akár abba is hagyhatom, ha úgy tetszik, de erről szó sincs és igazából nagyszerű dolog, hogy már két éve vezetgetem! Pillanatnyilag rengeteg olyan új dolog izgat és köti le a figyelmemet és az energiáimat, ami nem való a blogra. Vagy legalábbis szemérmesebb vagyok annál, mint hogy közszemlére kitegyem az ablakba. Nézzétek ezt el nekem! Talán idővel ez is alakul.

Tűnődéseim adventi gyertyalángnál - 1 éves a blog!

Itt az Advent újra, ég az első adventi gyertya a magam készítette koszorún. Az Advent a várakozás ideje, várakozás egy csodás dologra: Karácsonyra. 
Már egy ideje munkál bennem másfajta várakozás is...

Mi készül itt? - Ars poetica

Nagy divatja van a különböző feliratoknak, bekeretezett szövegeknek a lakásdekorációban. Persze nincs semmi új a nap alatt, a nagy életbölcsességek minden korban kikívánkoznak a falra; ma a "Do more of what makes you happy" típusú inspirácós képek, tegnap a "Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki" különböző verziói a lakókonyhák hímzett falvédőin.

Az első találkozás

Villa Negra és mögötte a Kőház

Pár éve, nyáron jártam először Verőcén. Párom, akit akkor még csak rövid ideje ismertem, egyszerre szégyenlősen és büszkén mutatta a nagyszülőktől örökölt telket, nyaralót. A domboldalban fekvő, az erdőbe benyúló, elvadult kert, benne a valaha szebb napokat látott öreg ház rögtön magával ragadott. A gondozott gyümölcsösnek már nyoma sem volt, az erdő vette birtokba a kertet, de  itt-ott látszottak a nagyapa által kialakított teraszok, melyeket kövekből kirakott támfalak szegélyeztek, és a sűrű erdő-dzsungelbe vágott ösvények kötöttek össze. 

Mi készül itt? - Elkezdem

A monotóniát elég jól tűrő ember vagyok, de van az a szint - a mostani már éppen az - ami fölött némán sikítok belül, hogy nem bírom tovább, adjatok a kezembe valamit, akármit, ami kicsit is felvillanyoz és beindítja a fantáziám! Legyen már végre valami kézzelfogható látszata annak, hogy eltelt egy nap! Úgyhogy gondoltam itt az ideje, hogy szabadidőmben nekiálljak valamiféle alkotómunkának, legyen az eredménye bármily kezdetleges is. Nem tartom magam különösen ügyesnek, pláne nem kreatívnak. De Lívia az urban:eve blogban azt írja "itt", hogy “a kreativitás is csak egy izom, és attól erősödik, hogy használod”. Úgy döntöttem hiszek neki, és nekiállok kreativitás izmot növeszteni.