Ki mint vet, úgy arat... vagy mégsem?

Legutóbbi bejegyzésem óta sok víz lefolyt a Dunán, ezért írtam egy kis összefoglalót, hogy mi is történt azóta a Dunakanyar eldugott kis zugában. 

Nos, örömmel jelentem, hogy a tervnek megfelelően elkészültek a magasított ágyások és megtörtént a veteményezés. 

Velünk örültek a vadak is! Volt ugyan egy kis vitánk a dizájnt illetően; a mi szigorúan merev, szimmetrikus elrendezésünk helyett ők inkább a lazán szétrugdosott, kis túrással felturbózott ágyás mellett tették le a voksukat.

Megszoksz vagy megszöksz?

Egy nagy álommal vágunk neki idén a Hegynek. Szeretnénk tavasztól - őszig, minél több időt a kis birtokon tölteni, sőt amennyire lehet kiköltözni és onnan munkába járni. Vagy inkább úgy kéne fogalmazni, hogy szeretnénk esténként oda hazaérkezni, a magunk kedvére alakított kis paradicsomba - távol mindentől és mindenkitől. Magam is meglepődöm mennyire vonz az egyszerűbb élet, a minimalizmus, a "slow life", vagy bárhogyan is nevezzük. Még az erdőszéli házikó minden kényelmetlenségét és komfortnélküliségét is hajlandó vagyok bevállalni a nyugalomért és szabadságért cserébe. 

Borongós visszatekintés

Sok bosszúságot okoz az építkezés, sőt még annál is többet! Naivan hittük mi laikusok, hogy elég megtalálnunk a megfelelő tervezőt, kivitelezőt, és majd távolból szemlélhetjük hogyan halad az építkezés. Néhány hónap múlva pedig boldogan átvesszük - még ha jelképesen is - a kulcsokat. Saját kárunkon tanultuk meg, hogy ez bizony így nem működik. Nagyon nem. 

Az öreg csöves

Régóta kacérkodom azzal, hogy leharcolt régi bútorokat fogok felújítani, hogy aztán majd eladjam azokat. Ennek legnagyobb akadálya, hogy mire elkészül a műremek, úgy az szívemhez nő, hogy nem bírok megválni tőle. 

Ádventi várakozás otthon

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.

Pilinszky János

Második blog-születésnap

Hipp-hipp-hurrá! Most valami nagyon vidám bejegyzésnek kellene következnie, de az igazság az, hogy elfogyott a lendület. Folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem írok a blogba. Azzal nyugtatom magam, hogy ez csak egy hobbi, senki nem veszi a fejem, ha ritkán vagy egyáltalán nem írok. Akár abba is hagyhatom, ha úgy tetszik, de erről szó sincs és igazából nagyszerű dolog, hogy már két éve vezetgetem! Pillanatnyilag rengeteg olyan új dolog izgat és köti le a figyelmemet és az energiáimat, ami nem való a blogra. Vagy legalábbis szemérmesebb vagyok annál, mint hogy közszemlére kitegyem az ablakba. Nézzétek ezt el nekem! Talán idővel ez is alakul.

Idegen tollakkal - lekvárfőzés

Nem, nem akarok idegen tollakkal ékeskedni. Ezeket a lekvárokat nem én főztem, hanem családom fiatalabbik hölgytagja. De olyan guszták és finomak, hogy muszáj ide is feltenni. Balról jobbra: sárgabarack-, szeder-, somlekvár és a multivitaminos őszibarack-sárgabarack dzsem.