Nem tudom mi voltam előző életemben, de nem szűcs, az már biztos, és az is, hogy most sem lettem az. Mindez persze nem gátol meg abban, hogy ne kezdjek bele egy irhabunda - párna elkészítésébe, mivel úgy gondoltam jól fog mutatni a szarvasmintás mellett. Fanatikus állatvédők inkább ne olvassák tovább, mert ami itt következik az bizony nem műszőrme!
No azért nem vagyok egy Szörnyella De Frász, én magam soha nem vettem sem igazi bundát, sem szőrmét, viszont örököltem egy-két ilyet, például mostani bejegyzésem főszereplőjét is. Gazdája már vagy 35-40 éve a mennyei mezőkön béget, bundáját kölcsönadva egy belegombolható télikabát-bélésnek.
 |
| Még látszottak az eredeti gombok |
Miután ilyen szerepében az irha már kiszolgált, édesanyám úgy döntött, hogy hintaszéket takaró szőrmeként látja el további feladatát. Tette ezt jópár évtizedig, mostanra aztán megadta magát, a bőr kezdett igencsak szakadozni.
 |
| Nagyobb darabok |
Ekkor jött az ötlet, hogy ha már van szarvas párnám, akkor kell hogy legyen egy szőrmés párnám is, és így megmenthető, ami még a bundából maradt. Szerintem ez igencsak környezettudatos szemléletre vall, úgyhogy gyorsan meg is veregettem érte a vállam.
A szőrme varrásához igencsak laikus módon - egy fikarsznyit sem képezve magam a témában - fogtam hozzá. Levagdostam az itt-ott lelógó cafrangokat, aztán a megmaradt nagyobb darabokat forgattam, illesztgettem, hogy kiókumláljam hol kéne összevarrni, hogy párnahuzatnak való forma legyen belőle. Ezek után bedugtam két-két darabot a varrógép alá és cikk-cakk öltéssel a bőr felőli oldalon egyszerűen összevarrtam. Ez persze nem a legjobb módszer, mert a másik oldalon a varrást nem takarja szőrme, szóval minden szűcsmestertől képzeletben bocsánatot kérek. A párnám kicsit Frankenstein teremtményére hajaz a varrataival, de szerintem ezzel együtt sem lett rossz.
Ha kíváncsi vagy hogyan készült a szarvasmintás párna
"itt" megnézheted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése