Pünkösd van és a születésnapom. Tegnap még zuhogott az eső, ma ragyogóan süt a nap és én rózsakaput festek a kertben. Kezdettől fogva tervben volt, hogy itt állni fog egy rózsakapu, ami átvezet a nagy kertből az én kicsi kertembe. A futórózsákat két éve ültettük, egyre nagyobb nádkarók kerültek melléjük, de már azok sem bírták, kellett ez a kapu.
Régen nem vagyok már gyerek, fiatalnak sem titulálnak már, visszavonhatatlanul középkorú lettem: matatok a kertben, buli helyett rózsakaput festek a születésnapomon. Nagyobb munka mint gondoltam, az apácarács vékony lécei közötti kicsi hézagok közzé kell egyenként benyúlni. Nem férek hozzá, próbálgatom alulról, felülről, oldalról, már csupa festék a kezem, a ruhám, lassan haladok.
Finom jelzés érkezik: nem tartanék-e szünetet? Mindenki kezd éhes lenni tudom, el kéne kezdeni főzni… Születésnapokon, névnapokon általában 8-10 embernek sütök-főzök, igazi ajándék lenne, ha sajátomon nem kéne a konyha közelébe sem mennem. Nem várunk most vendégeket, így hát megmakacsolom magam; nem tartok szünetet. Nem erősködnek, kedvembe akarnak járni, nekiállnak. Hallom a nyitott konyhaablakon keresztül, hogy klopfolják a húst, serceg az olaj, sül a rántotthús. Ügyeskednek a fiúk, aztán bekapcsolódik a lány is.
Gyönyörű napsütés, kellemes májusi meleg. Együnk a kertben! Éppen elkészülök a festéssel, mikor teríteni kezdenek. Szaladok fel, fürödni, átöltözni, hiszen én vagyok az ünnepelt, azt mégsem lehet, hogy így köszöntsenek fel!
Könyvet kaptam, azt amelyikre vágytam; kertről, házról, az élet szeretetéről szólót, fényképalbumot; kedvemre rendezhetem most már a tavalyi esküvőnk előhívott képeit, nincs tovább nyafogás, hogy fél éve is már, és még mindig nincs mit kézbe venni. Aztán kaptam még futópetúniákat az erkélyemre - hogy még szebb legyen, mert meleg, lusta reggeleken ott a legjobb meginni a kávét és ücsörögni tízig a reggeli maradványai fölött. Elérzékenyülök, hogy mennyire figyelnek, ismernek, tudják minek örülök. Ízlik az ebéd is, és legnagyobb meglepetésre torta kerül az asztalra a kétszáz kilométerre lévő Mandula cukrászdából (hol dugdosták eddig?) Finom.
Timi kutya hempereg a fűben. Nincs egyenletes
pázsit, nagyon árnyékos része ez a kertnek, örülök, hogy egyáltalán él a fű a sárgabarackfa alatt. Beállítjuk a rózsakaput, rákötözöm a felfutó rózsákat. Lapos kövekből kirakott lépegető vezet át a kapu alatt. Egyszer majd talán elér a padig, de az útépítés lassan halad, mert a köveket egyenként hozzuk a Dunapartról, amikor arra járunk.
A pad a kedvencem. Oroszlános öntöttvas lábait vateráztam, párom vonaton-buszon cipelte Vácról - csoda, hogy meg nem szakadt. Az eredetileg fehér, rozsdás lábakat feketére festettem és asztalossal csináltattam rá padot.
A pad a kedvencem. Oroszlános öntöttvas lábait vateráztam, párom vonaton-buszon cipelte Vácról - csoda, hogy meg nem szakadt. Az eredetileg fehér, rozsdás lábakat feketére festettem és asztalossal csináltattam rá padot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése