Két kerek évfordulót ünnepel a család: 100 éve született Nagymama, és hát hol másutt lehetne rá méltóképpen emlékezni, mint az éppen 50 éve vásárolt verőcei birtokukon!
Már hónapok óta erre az összejövetelre készültünk párommal. A nagy rendrakás, takarítás és lomtalanítás közben érdekes dolgokra, igazi kis kincsekre bukkantunk, többek között a telek adás-vételi szerződésére.
A hiteles dokumentum szerint a birtok és a család közös története 1965-ben kezdődött. Ekkor vásárolta meg Nagyapa harminckétezer forintért a 3838 m2-es telket a rajta álló két szintes házzal Horváth Ilonától, azaz művésznevén Vay Ilustól, aki a kor ismert színésznője volt. A telek felső és jobb oldali, keskenyebb részeit később eladták, de még így is méretes terület maradt művelésre; hozzávetőleg 1790 m2.
Férjem apai nagyszüleit nem ismertem, de sokat hallottam már róluk és a verőcei birtok virágkoráról, mikor nyugdíjas éveik nagy részét itt töltötték. Nagyapa kibővítette a házat, teraszokat alakított ki a hegyoldalban, gyümölcsfákat ültetett, szőlőt, feketeribizlit termesztett, amiből még Kismarosra is vittek eladásra. Közben Nagymama virágokat ültetett, zöldségeskertet gondozott, és az egyszerű körülmények ellenére nagy háztartást vezetett, többfogásos ebéddel várta az idetévedőket. Mindegyik unoka megfordult itt néhányszor, férjem is egész nyarakat töltött Verőcén gyerekkorában.
Tavasz óta bármibe kezdtünk, bármilyen munkához láttunk, azzal a szemmel néztük, hogyan tehetnénk szebbé, kényelmesebbé a környezetet, ahová nem kevés vendéget terveztünk meghívni a jeles alkalomra. Nagy a család; Nagyapa és Nagymama hat gyermeket neveltek, akik már maguk is nagyszülők, dédszülők, így aztán sok az unokatestvér, többen közülük szintén nagycsaládosok. Ha ez még nem volna elég, meghívtunk néhány barátot is, hogy mindenki ott legyen, aki valaha is jól érezte magát Verőcén.
A rossz időjárás miatt kissé elkenődve vártuk a találkozó időpontját. Lehet, hogy hiába volt minden, a sok fáradozás és a lázas készülődés!? Aztán mintha sóhajaink meghallgatásra találtak volna, hétvégére kisütött a nap és megérkeztek sorban a vendégek…
"Most megtelt a kert. Ez az ő pillanata, a nagy bemutató, a díszelőadás. Minden és mindenki a helyén. A páfrányok izgatott ünnepélyességgel állanak sorfalat a tündéri rózsának, a lámpalázas szegfűnek, az izgalomtól halott sápadt liliomnak. Megtelt a kert az egyetlen tartalommal és értelemmel, amely létének oly titkos és oly köznapi értelme. Megtelt a kert valamivel, amelyen egyszerre dolgozott a kertész és a fátyolkabogár, a szél és az eső, Isten és a méhek. Titokzatos munka volt. Éjjel és nappal szőttek és illesztgettek, kreáltak és idomítottak a kertben, hónapokon át. Most itt van, teljes érettséggel, s nincs semmi célja. Nem akar hasznos lenni. Csak lenni akar - nagy tanítás ez! Érted?"
/Márai Sándor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése