Megszoksz vagy megszöksz?

Egy nagy álommal vágunk neki idén a Hegynek. Szeretnénk tavasztól - őszig, minél több időt a kis birtokon tölteni, sőt amennyire lehet kiköltözni és onnan munkába járni. Vagy inkább úgy kéne fogalmazni, hogy szeretnénk esténként oda hazaérkezni, a magunk kedvére alakított kis paradicsomba - távol mindentől és mindenkitől. Magam is meglepődöm mennyire vonz az egyszerűbb élet, a minimalizmus, a "slow life", vagy bárhogyan is nevezzük. Még az erdőszéli házikó minden kényelmetlenségét és komfortnélküliségét is hajlandó vagyok bevállalni a nyugalomért és szabadságért cserébe. 

Nagy lendülettel és lelkesen indulunk hát neki a március 15-dikével kezdődő hosszú hétvégén, hogy a zöldségágyások kialakításával és bevetésével megnyissuk a szezont. (Hozzá kell tenni, hogy még soha nem veteményeztünk, de minden út az első lépéssel kezdődik, nemde?)

Kicsit távolabb állunk meg a szokásosnál, a földút járhatatlan ilyenkor autóval, nem akarunk bennragadni a sárban. Izgalommal vegyes kíváncsisággal indulok neki, hogy a lomb nélküli fák között  meglássam végre újból a kis házat. A látvány nem okoz csalódást.

De tekintsünk kicsit távolabbra, vissza a múltba:

Tavaly bejárati ajtó és ablak került az alsó kőházra, ettől barlangszerűsége megszűnt, és igazi kedves kisház formája lett. Sokat keresgéltünk mire megtaláltuk a nekünk tetsző, a ház stílusához leginkább passzoló nyílászárókat, amit még a pénztárcánk is elbírt. A borovi fenyő ajtó egyszerű mintája a régi ajtót idézi, az osztott ablakok ívelt felsőrésze pedig harmonizál a fölöttük lévő tégladíszítéssel. Nyári szabadságunk alatt magunk festettük le, színének kódját Nikoletti Petra (Térkultúra) lakberendező blogjáról loptuk. 

Se vakolat, se burkolat, mégis hihetetlenül nagyszerű érzés volt beköltözni, kicsit berendezkedni! Kibővült a lakótér, fent a faházban nappali-konyha, előtte a tetőterasz, lent hálószoba és a majdani fürdőszoba.

Nyáron, mikor kint tombolt a majd 40 °C-os kánikula, a kellemesen hűvös hálószoba ebéd utáni szunyókálásra csábított.

"Vissza a jövőbe", akarom mondani a jelenbe:
csak gyors ellenőrzést tartunk itt most. Hideg van még, fűteni pedig csak a faházat tudjuk, úgyhogy átmenetileg visszakerülnek az ágyak a felső házba.

Irány a kert! A hóvirágok hozzák ilyenkor szokásos formájukat, mégis minden évben, mint a gyermekek örülünk a tavasz első hírmondóinak. Nem tudjuk megállni, hogy ne készüljön (minden évben) új fotó az új virágokról.

Továbbsétálunk. A szelídgesztenye fa mögötti részre tervezzük a veteményeskertet. A fejemben már ilyennek látom a területet:

    

A középre tervezett fűszerspirál tavaly elkészült. Az első építményt a vaddisznók kicsit szétturták, de újraépítettük és azóta béke van. Az a néhány fűszernövény (menta, citromfű, petrezselyem és lestyán), amit akkor próbaképpen beleültettünk szépen zöldellt benne őszig.

A szemerkélő esőben két emelt ágyás helyét sikerül most előkészíteni mire ránk sötétedik. De másnap már reménytelennek látszik a folytatás, elfogy a lelkesedés, mert csak esik és esik. Cuppogni lehet a sárban, hasznosat csinálni nem.

  

Beszorulunk a kis házba, Férj nem győzi rakni a fát a kályhába, minden talpalatnyi helyen valami vizes cucc szárad, alig lehet mozdulni. Dacolva az időjárással megbütyköli még a búvárszivattyút, hogy az összegyűlt esővizet ne a mosófazékkal kelljen a ciszternából meregetni, hanem gombnyomásra érkezzen házba vagy a teraszra, ahova akarjuk.

Én a nagyapja régi könyvei között találok magamnak érdekeset, "Kertészkedés mérgek nélkül", ezt bújom egész nap. Az olvasottak jól beleillenek permakultúrás elképzeléseimbe.

Késő délután már nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, nem vagyunk még ilyen helyzetekre felkészülve, berendezkedve. Úgy érzem kezdek beteg lenni, elfog a nyugtalanság. Visszavonulót fújunk és estére visszatérünk a városi kényelembe. (Gyáván megfutamodtunk, na!)

Talán jobb is, hogy szegény magok nem kerülnek még a földbe. Másnapra visszatér a hideg, havas tél. 

Várnunk kell még egy kicsit, hogy gyökeret ereszthessünk Verőcén.