2019. október 27., vasárnap

Csendes öröm



Ahogy múlnak felettem az évek lassan megtanulom, hogy nem mindig a cél elérése a lényeg. A munka közben érzett öröm legalább olyan fontos. Az út, az apró kis mérföldkövek, talán még értékesebbek, mint a látványos, gyors eredmények.




Vályogház sárgabarack-, dió és eperfákkal (és a kivágott susnyás)

Itt van például ez a falusi vályogház. Gyermekeim apai öröksége. Édesapjuk hétvégi háznak vette, ahol a maga ura lehet, azt csinál amit csak akar. Eleinte gyakran lejárt egyedül is, dolgozgatott rajta, vagy elhívta a barátait és itt múlatták az időt a maguk módján jól. Tudom, hogy szerette ezt a helyet, szeretett itt lenni, hiszen a lankás dombvidék, a ház és az udvar a nyugalom szigete volt. 




Panoráma a dombról




Aztán egyre inkább közbeszólt az élet, és egyre ritkábban jutott el ide. Az idős szomszédok mind elhunytak - nem maradt senki, aki szemmel tartsa a kis házikót - idegen gazemberek betörtek és kifosztották, ellehetetlenítve ezzel a hosszabb itt tartózkodást. 





Közelít a vihar

Mikor az édesapjuk halála után ideutaztunk a gyerekeimmel a ház és környéke… jaj, nagyon más volt, mint az emlékeimben! A fészer összedőlt, tégla és cseréptörmelék keveredett sok szeméttel. Ki tudja, kik hordták ide?! A ház ajtaja nyitva, nagy tátongó seb rajta, ahogy erőszakkal berúgták. Bentről minden eladhatónak és értékesnek gondolt dolog eltűnt, csak a régi bútorok  maradtak, azok nem kellettek senkinek. A vályogház sötét volt, hűvös és az innen-onnan idekerült poros bútorokat és tárgyakat beszőtték a pókok.







Romok és szemét mindenütt
És mégis, azon a napsütéses őszi napon - mint amilyen a mai is -, ahogy csipegettük az elvadult szőlőt és összeszedtük a lehullott diót, minket is beszippantott a hely varázsa. 





Kávézás a diófa alatt

Ez már a harmadik ősz azóta. Megpróbáljuk lassan-lassan Csipkerózsika álmából felébreszteni a kis házat. Nem fogalmazódott meg igazán még a cél sem, hogy miért is kell ezt tennünk. 


Sárgabarackfa nyáron
   

... és ősszel

A helyi nyári fesztivál fellelkesített mindannyiunkat és ez komoly lendületet adott a munkához, de most megint ott tartunk, hogy nem is tudjuk pontosan, hogyan tovább. 



Fesztiválozunk
Most, hogy ismét használhatóvá vált a házikó, néhány kellemes hétvégét eltöltöttünk itt. Igaz munkás hétvégék ezek, hiszen rengeteg még a tennivaló, mégis mennyire más fáradozás ez, mint a hétköznapok robotja!                                                   
Festés előtt
Festés után



Jönnek a birkák

Legalább kaszálni nem kell

Pénzben nem képvisel nagy értéket egy ilyen "istenhátamögötti" vályogház, még a nagy telek ellenére sem. Olcsón hozzájuthat, aki ilyenre vágyik, és bagóért tudja eladni, akinek nem kell. Értékét csak a hozzá kapcsolódó emlékek és az itt megtapasztalható nyugalom és béke adja. Örülök, hogy ezt a házikó fiatal tulajdonosai is így gondolják, és nem akarják gyorsan elkótyavetyélni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése