Mi készül itt? - A kanapé új ruhája

 

Már egy ideje tervezgetem, hogy megújítom a kanapét, áthúzom a párnáit. Egyrészt a színe nem passzolt az új elképzeléseimbe, másrészt elpiszkolódott és nem mosható. 

Na gondoltam, most itt a jó lehetőség hogy a  transzfer-technikát kipróbáljam és csinos vintage párnahuzatokat készítsek. 


Kaptam magam és elindultam anyagot venni. Zéro tapasztalattal azonban ezt rögtön elhibáztam, mert nagyon szűken számoltam a méretet. Azt gondoltam naivan, hogy ami boltban 1 méter az otthon is annyi. 

Itthon aztán ért nagy meglepetés, amikor láttam, hogy az anyag széle olyan hullámos, hogy a viharos Balaton belesápadt volna az irigységbe, ha megmutatom neki. Jobbra-balra forgatva az anyagot, valahogy azért csak kiszabtam a három párnahuzatnak valót.

Ezután jött az izgalmas rész, a minta felvitele az anyagra. Fogtam a kinyomtatott lapot, képpel lefele ráfektettem az anyagra, átkentem a narancsolajos csodaszerrel, majd egy kiskannállal jól átdörgöltem. Az első minta csodás! Oda vagyok meg vissza, jöhet a második.

Itt nem tudom mi történt, talán túl sok volt a rákent lötty, de a kedves minta helyett csak egy fekete pacát sikerült a párna közepére alkotnom, mintha csak a Rorschach-teszt egyik elemét készültem volna párnára festeni.  Most mi a fenét csináljak?! Azt hallottam, hogy az így készített traszfert nem lehet egyszerűen kimosni az anyagból (remélem is hogy így van, különben megette a fene). Gondolkoztam; ha ez a szer oldja a festéket a papírról, akkor talán az anyagról is. 
Némi vattás dörgölés és vesződség után a Rorschach-mű egészen elhalványodott, így egy másik mintával  el tudtam fedni  az előző kis botlást.

A harmadik párnára szánt motívum egy nekem dedikált kotta és egy lepréselt rózsa párosa. Mindkettőt a páromtól kaptam még a kapcsolatunk elején - romantikus ember vagyok na! Izgultam az előző balsiker után, ezért kerestem egy kiselejtezett lepedőt és tartottam egy főpróbát. Hipp-hipp-hurrá, a minta gyönyörűen látszik! Majd újabb lelombozódás következett; bármilyen jól sikerült is a főpróba, a durvább szövésű párnahuzat-anyagra  kevésbé élesen nyomódott át a kép. 

Másnap került sor a rettegett varrásra. Legalább 10 éve száműzetésben élő varrógépemet munkába állítottam, és kíváncsian vártam, hogy mire is megyünk egymással (sosem voltunk nagy barátok). A munka egész szépen haladt, a cippzárak is bekerültek a helyükre, már az utolsó párna, utolsó 10 centije volt csak hátra, mikor úgy döntött, hogy neki elég volt mára. Gyűrte, csomózta, ette a cérnát a dög. Nem hagytam annyiban a dolgot, addig-addig kínoztam, míg végül beadta a derekát és befejezte nekem a varrást. 
Na persze hogy cippzárakból is túl rövideket vettem! Így elég nagy kihívás volt a párnákat beletuszkolni a huzatba. De végül elkészült a nagy mű, íme:

Fotók: Kertész H. Attila (nagyításhoz kattints a képekre)